Jóga a Mindennapi Életben

Magyar Országos Jóga Unió

Jóga a Mindennapi Életben Egyesület

Oktatói hétvége Szvámi Vivékpurival

2010. március 27. 15:17

Különleges eseményen vehetnek részt a jógaoktatók január 29-31. között Budapesten. A Jóga a Mindennapi Életben rendszer keretein belül Szvámí Vivékpuri zágrábi jógaoktatót, mint előadót köszönthettük.

A hétvégi rendezvény eszméje Szvámídzsí legutóbbi vépi szemináriumán fogalmazódott meg, aminek első nagy rendezvénye volt ez a hétvége. A programon több lehetőség is nyílt az elméleti és gyakorlati jógaismeretek gyarapítására.

Szvámí Vivékpuri oktatási tevékenységének kiemelkedő ereje a saját tapasztalatok gyakorlati átadásában rejlik. Természetes és közvetlen modorában mindig megkapóan tudja átadni egy-egy ászana hatásait, lényegi működését. Magyarázatai közelebb hozzák a jógagyakorlók számára a Paramhansz Szvámí Mahesvaránanda által megalkotott mester-rendszert, melyet a világon öt földrészen sok százezren gyakorolnak.

A mostani hétvégén az egyszerű és bonyolultabb gyakorlatok kapcsán is volt alkalma a résztvevőknek betekinteni a precíz kitartások hatásaiba, valamint a gyakorlatok elméleti mélységeibe. Az ászana olyan testhelyzet, melynek kényelmesen ki tudunk tartani, akár perceken, sőt órákon keresztül – írják a klasszikus jóga iratok. Például egy pár perces pascsimottánászana, vagy szarvangászana megtapasztalása valóban betekintést adott a jóga öntanulmányozó módszerébe és a testre, idegrendszerre és pszichére való hatásmechanizmusába.

Vivékpuri a horvát Jóga a Mindennapi Életben rendszer országos szervezetének és a zágrábi egyesületnek is elnöke. Az egyik felmerült kérdésre válaszolva elmondta, hogy a horvátországi sikereik középpontjának a jó jógaoktatót tartja, és kevésbé a reklám, kapcsolatrendszerek, marketing tevékenységek hatását. Ezek nem szükségtelen dolgok, azonban inkább rövidtávon működnek, a JMÉ rendszer viszont tartós és stabil eredményeket igyekszik elérni.

A felkészült, komplexusoktól és ambivalenciától mentes oktató olyan gyakorlati és elméleti ismeretekkel rendelkezik, ami az emberek és a társadalom hasznára van. Ezáltal valósítható meg a JMÉ rendszer egészségkoncepciója egyéni és közösségi szinten – harmónia a testnek, a léleknek, s a tudatnak.

Szvámí Vivékpuri, bár európai származású, a hindu hagyományok szerint lett jóga-szerzetes 2007-ben az allahabadi Kumbha Melán. Most is beszélt a január közepétől április végéig tartó haridvári Kumbha Meláról – hogy a kiutazók mire készüljenek, és milyen hozzáállással érdemes részt venni e szent eseményen.